2013. június 11., kedd

Crème Caramel

Crème Caramel

Ha hiszitek, ha nem ez egy rém egyszerű édesség, amelyet anyukámtól lestem el, mert Brazíliában szinte olyan mint itt az almás pite.

Hozzávalók:
  • 4 tubus sűrített tej
  • 4 tubusnyi tej (miután kinyomtuk a sűrített tejet, vágjuk le a tubus végét és abba mérjük ki a tejet)
  • 4 tojás
  • egy lapos kanálnyi keményítő
  • 0,5 kg cukor
Elkészítés:
  1. Turmix gépben vagy kézi mixerrel keverjük össze a sűrített tejet, a tejet, a tojásokat és a keményítőt
  2. A cukrot karamellizáljuk és öntsük a tortaformánkba, hogy mindenhol egyenletesen befedje (kis alapterületű formát használjunk, amely felfelé szélesedik)
  3. Előmelegített sütőben süssük fóliával letakarva 45-50 percig gőz fölött 180 °C-on (tegyünk a forma alá egy nagyobb tepsit és öntsünk bele forróvizet)
  4. Amikor már nem folyik és a beleszúrt  villa már alig ragad vegyük le a fóliát és barnítsuk meg a tetejét
  5. Vegyük ki a sütőből és várjuk meg, amíg teljesen lehűl
  6. Majd vágjuk körbe és borítsuk ki egy tálba. A karamell fogja adni az öntetet ;)
  7. Hűtőben tartsuk fólia vagy fedő alatt, mert könnyen beveszi a szagokat
Jó étvágyat!

2013. június 10., hétfő

Csokis Álomfelhő

Csokis álomfelhő

Most szóhoz sem jutok, mert talán még mindig ennek a sütinek az ízéről álmodok.... :D
Próbáljátok ki, mert nem lehet könnyen elfelejteni!



Hozzávalók:
  • 300 gr jó minőségű étcsokoládé (pl: Szerencsi/Boci)
  • 1 kanál liszt
  • 2 kanál mandulaliszt (piacon lehet beszerezni)
  • 4 tojás
  • 100 gr vaj
  • 1 csipet só
  • 150 gr sűrített tej
  • 1 kanál vanília aroma
Elkészítés:
  1. Öntsünk kevés vizet egy nagyobb edénybe, majd helyezzük a forró vízgőz fölé egy kisebb edényben a vajat és a kockára tört étcsokit, amíg el nem olvadnak, utána vegyük le a tűzről
  2. Adjunk hozzá egy kanál vanília aromát
  3. Keverjük hozzá gyorsan a sűrített tejet
  4. Majd keverjük bele a lisztet, a mandulalisztet és a sót
  5. Amikor már nem forró adjuk hozzá a tojássárgákat és jól dolgozzuk össze
  6. Verjük fel a tojásfehérjéket és keverjük bele óvatosan habverővel a csokiba
  7. Vajazzunk, lisztezzünk ki egy muffin sütőformát és osszuk el benne a csokit
  8. Helyezzük a 180 ℃-ra előmelegített sütőbe vízgőz fölé és 160-170 ℃-on süssük 15-20 percig
  9. Fontos, hogy nem kell teljesen megsütni, hanem a közepének puhának, ragadósnak kell lenni, így ne süssük túl
  10. Majd vanília fagyival tálaljuk!
Jó étvágyat!

Forrás:  http://www.hervecuisine.com/recette/le-fondant-au-chocolat-extreme/

2013. június 7., péntek

Epres Crumble

Epres Crumble

Ezt a receptet már tavaly nyár óta meg szerettem volna csinálni, de nyáron valahogy elmaradt, utána meg gyümölcs nem volt... Szóval most dupla adaggal pótoltam be ;D (a recept egy normál adagra szól)

Hozzávalók:
  • 60 dkg eper
  • 1 narancs reszelt héja
  • 6 dkg liszt
  • 5 dkg durvára darált mandula
  • 10 dkg margarin
  • 5 dkg nádcukor
  • 1 csipet só
Elkészítés:
  1. Kevés margarinnal kenjünk ki egy kisebb tálat, amibe sütni fogjuk a Crumble-t
  2. Helyezzük bele a megmosott, megtisztított és megszárított epret, majd keverjük hozzá a reszelt narancshéjat és szórjuk rá a nádcukrot (amennyiben nagyon édes az eper, rakjunk rá kevesebb cukrot vagy hagyjuk el teljesen!)
  3. Gyúrjuk össze a margarint a mandulával, a liszttel és a sóval és morzsoljuk rá az eperre
  4. 180 ℃-on 30-35 percig süssük
Tipp:
 Amennyiben szeretnénk csinálhatunk hozzá mandulás grillázst díszítésnek 10 dkg cukorból és 10 dkg mandulából (karamellízaljuk a cukrot, majd keverjük bele a mandulát és öntsük ki sütőpapírra egy nagy tepsibe, amibe hagyjuk kihűlni, majd törjük össze)
A Crumble nekem magában egy kicsit tömény volt, így ne felejtsetek el mellé vanília fagyit tálalni ;)

Jó étvágyat!

2013. június 6., csütörtök

Homemade Hamburger

Homemade Hamburger

Ez a recept Ádám egyik specialitása, de abban a reményben megosztom veletek, hogy ezzel csökkentem a gyorséttermek látogatóinak a számát ;D
Mert ugye abban tudjuk, hogy mi van nagyjából, amit mi magunk főzünk...

Hozzávalók:
  • hamburger zsömle
  • paradicsom
  • hagyma
  • ketchup
  • mustár
  • sajt
  • sült bacon
  • krumpli
A hamburger húshoz:
  • 1kg marhahús (lehet kicsit zsírosabb, ha nem akarunk bele „állagjavítót” tenni)
  •  faggyú/zsír
  • hagyma
  • mustár
  • só, bors
Elkészítés:
  1. Fontos, hogy NEM FASÍRTot készítünk, hanem húspogácsát, tehát a magyar szokás szerinti (mellesleg nagyon finom) fasírtkészítési szokásokhoz kapcsolódó tojás-kenyér párost ki kell hagynunk. A hús kiválasztásánál már elkezdődik a dolgunk, ugyanis nem mindegy, hogy milyen húst választunk. A legjobb, ha a legtisztább marhahúsból daráltatunk le. Én nem zsírt, hanem faggyút keverek hozzá, úgyhogy azt is kérjünk a hentestől (egybe ledarálja és máris jól összekeveredik). A keverési arány 1:10 és 2:10 között a legideálisabb amennyiben a lakásban olajon/zsíron sütjük ki a húsokat. Természetesen faszénen ennél nagyobb arányra lehet szükség, vagy külön kis zsírral bekenhetjük a külsejét.
  2. Ínyenceknek: ha faszénen sütjük készíthetünk fűszeres zsírt (zsírt összekeverünk pl.: egy kis borssal piros paprikával, csilivel és még amihez van kedvünk…), mely zsír lecsöpög a sütés közben, de egy nagyon finom fűszeres kéreg marad a húson.
  3. A hagymát KÉSSEL nagyon-nagyon apróra kell vágni, szinte már massza legyen (éles kés és sok idő…). Keverjük el a hagymát a hússal. 
  4. Ezután borsozzuk meg ízlés szerint. 
  5. Majd keverjünk bele mustárt és sót (nem szabad előre sózni, mert a mustár is sós). Itt is azt mondanám, hogy ízlés szerint, viszont nagyon vigyázzunk a mustárral, mert rendkívül erős fűszer, tehát szép apránként, kóstolgatás mellett állítsuk be a megfelelő arányt. 
  6. Én szeretem a marha ízét tisztán kiérezni, tehát nem nyomom el a mustár ízével, viszont a mustár nagyon jól harmonizál a marhával, tehát meg kell találni a megfelelő arányt. 
  7.  Miután mindent alaposan elkevertünk, meg kell próbálni egy pogácsát gyúrni, ha szétesik, akkor egy kis zsírt adjunk hozzá. 
  8. Miután megbizonyosodtunk, hogy összeáll pihentessük egy estére a hűtőben.
  9. Másnap süssük ki egy időben a hasábburgonyára vágott krumplival, majd állítsuk össze ízlés szerint a hamburgert. Ennek a összeállítása végtelen sok lehetőséget rejt, ezért nem is kezdem el taglalni…
 Jó étvágyat!

Forrás: Fonyó Ádám

2013. június 5., szerda

Mediterrán Kókusztejes Halfilé

Mediterrán Kókusztejes halfilé

Ez a recept örök kedvenccé léphet elő annak, aki szereti a halat ;)

Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!

Hozzávalók 4 főre:
  • 1 zacskó fagyasztott fehér húsú tengeri halfilé (4-5 db) pl: hekk, alaszkai pollock
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 5-6 szem főtt krumpli
  • 2 paradicsom
  • 1 fej hagyma
  • 1 db kicsi kókusztej 2-3 dl
  • 1 kis doboz paradicsompüré
  • citromlé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só
Elkészítés:
  1. Előző nap pácoljuk be a halfilét a citromlével, a fokhagymával és a sóval
  2. Másnap olívaolajozzunk ki egy közepes méretű tepsit és helyezzük rá a karikákra vágott főtt krumplit és enyhén sózzuk meg
  3. Helyezzük rá a halszeleteket, majd a nyers felkarikázott hagymát, a felcsíkozott paprikát és a felvágott paradicsomot
  4. A kókusztejet öntsük egy kis tálba és keverjük össze 2 kanál paradicsompürével
  5. Locsoljuk meg a rakott halat a kókusztejjel és alufólia alatt süssük 180 °C-on, amíg a hal és a zöldségek meg nem puhulnak.
Jó étvágyat!

2013. június 4., kedd

Rozmaringos-lime-os Sertéssült

Rozmaringos-lime-os sertéssült

Anyukám révén jutottunk ehhez a rendkívül különleges és nagyon nagyon finom recepthez! Remélem nektek is ízleni fog!


Hozzávalók 8 főre:
  • 3 db 3-3,5 ujjnyi vastag csontos-bőrös sertés comb szelet (kb. 3 kg)
  • 1 nagy fej fokhagyma
  • 1 csomag friss rozmaring
  • 3 lime
  • 3-4 kanál citromlé
  • 4-5 kanál olívaolaj
  • só
Elkészítés:
  1. Turmixoljuk össze a megtisztított fokhagyma gerezdeket, a rozmaring leveleivel, a sóval, a
    citromlével, 2 megtisztított lime-al és 1 teljes lime-al a héjával együtt
  2. Majd keverjük hozzá az olívaolajat
  3. Pácoljuk be 1 éjszakára a keverékkel a sertés szeleteket
  4. Beolajozott tepsibe süssük 180 °C-on fólia alatt amíg megpuhul és utána fólia nélkül míg nem lesz szép aranybarna.
 Tipp:
 Olívaolajban a sütőben megsütött újkrumplival tálaljuk ;)
 
Jó étvágyat!

2013. június 3., hétfő

Eperlekvár

Eperlekvár

Itt az eper szezon, úgyhogy a hétvégén az ez évi eperlekvár főzési kötelezettségemet is le kellett tudnom. A Fővám téri piacon már tavaly óta van egy kedvenc eladóm, ahol mindig szép gyümölcsök és zöldségek vannak, így most is sikerült 8 kg apró szemű mézédes epret vennem tőle. A lekvárba nem tettem semmiféle tartósítószert, mert a cukor is megteszi a maga dolgát és abból is csak 1/4 kg kellett a 8 kg eperhez, mert annyira édes volt. Ráleltem viszont egy házi titokra! Két édes almát is bele kell reszelni az eperbe, hogy megmaradjon a szép piros színe :)
Na de lássuk a receptet!

Hozzávalók:
  • 8 kg eper
  • 1/4 kg cukor (ízlés szerint, illetve az epertől függ)
  • 2 édes alma
  • sok-sok forró vízzel kifertőtlenített üveg
  • takaró a dunsztoláshoz
Elkészítés:
  1. Mossuk meg az epret és tisztítsuk meg
  2. Krumplinyomóval kicsit törjük össze
  3. Reszeljük bele az almákat (a receptek héjával együtt írják, ám én anélkül reszeltem bele...)
  4. Tegyük egy nagy edénybe és közepes lángon főzzük forrástól számítva 30-35 percig egyfolytában kevergetve
  5. Adjuk hozzá a cukrot és újabb 5-10 percig főzzük sűrűn kevergetve
  6. Majd mérjük bele az üvegekbe, a tetejére szórjunk egy vékony réteg cukrot, zárjuk le az üveget és fordítsuk fejjel lefelé pár másodpercre
  7. Helyezzük a forró üvegeket vastag takaróba és 1-2 napig hagyjuk, hogy szép lassan lehűljenek és csak akkor vegyük ki őket, amikor teljesen hidegek
  8. Ellenőrizzük, hogy az összes üveg kidudorodott-e.
Jó étvágyat!

Tipp:
 Panna cotta-hoz isteni a házi eper lekvár!!! Nemsokára én is készítek ;)