2013. július 31., szerda

Cukkinis Farfalle

Cukkinis Farfalle

Amióta szeretem a cukkinit, azóta sokat eszünk belőle, amint azt az előző receptjeim összetevőiből is láthatjátok :D
Hát igen van mit behozni :D

Hozzávalók:
  • 1 csomag farfalle tészta
  • olaj
  • 0,5 l paradicsomszósz
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 cukkini
Elkészítés:
  1. Ízlés szerint főzzük ki a tésztát
  2. Közben vágjuk a cukkinit vékony szeletekre és a hagymát kockára
  3. Bő olajban süssük meg a cukkinit, a hagymát és az apróra vágott fokhagymát
  4. Mindeközben melegítsük fel a paradicsomlevet, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát és a cukkinit
  5. Szűrjük le a tésztát és keverjük össze egy nagyobb edényben a szósszal
Jó étvágyat!

2013. július 30., kedd

Raffaello Torta

Raffaello Torta

Ez az egyik "örökzöld" torta, amit nem lehet megunni  ;)

Hozzávalók a vizes piskótához:

  • 6 tojás
  • 12 evőkanál víz
  • 30 dkg liszt
  • 30 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor






Hozzávalók a töltelékhez és a krémhez:
  • 2 tábla fehér csoki
  • 3 zacskó tejszín (9 dl)
  • 1 csomag kókuszreszelék
  • kevés pirított mandula
  • habfixáló

Elkészítés:
  1. A 6 tojássárgájához adjunk hozzá 6 evőkanál vizet és a cukrot majd 10-15 perc alatt verjük fel habosra és keverjük bele a lisztet és a sütőport óvatosan
  2. Ezután verjük fel a tojásfehérjéket és keverjük bele óvatosan a lisztes masszába
  3. Kivajazott, kilisztezett tepsiben süssük meg a piskótát 180 °C-on, amíg a belseje is megsül, majd hagyjuk kihűlni (célszerű előző nap este megcsinálni a piskótát)
  4. 1 zacskó tejszínben (3 dl)  olvasszuk fel a csokit
  5. Vágjuk 3 részre a piskótánkat és a középsőt morzsoljuk bele a kihűlt tejszínes csokiba
  6. A másik 2 zacskó (6 dl) tejszínhez adjunk hozzá habfixálót, majd verjük fel és a felét keverjük össze lazán a hideg masszával
  7. A masszához adjuk hozzá a pirított mandulát és a kókuszreszelék 3/4 részét
  8. A két megmaradt tortalap közé kenjük a masszát és fedjük be a maradék felvert tejszínnel a tortát végül szórjunk rá ízlés szerint kókuszreszeléket és/vagy szeletelt mandulát
  9. Hogy összeérjenek az ízek jó ha egy napig áll!
Jó étvágyat!

2013. július 29., hétfő

Házi Hamburger Zsemle

Házi Hamburger Zsemle

Ha már grillezett hamburgert csináltunk, a gondolataim nem engedhették meg, hogy vegyek a boltban ki tudja milyen összetételű és mikor készült hamburger zsemlét, szóval így jött az ötlet, hogy csináljunk!
Nagyon egyszerű, csak időigényes a 40 + 10 perces kelesztés miatt...
És meg kell, hogy valljam, hogy Ádám remekelt a hússal, na és az még ráadás volt, hogy tűzön sült ki ;)
Hozzávalók 8 db-hoz:
  • 60 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 2 dl tej
  • 1 dl joghurt
  • 1 dl olaj
  • 2 dkg élesztő
  • só ízlés szerint
  • 2 evőkanál cukor
  • szezámmag
  • 1 tojássárgája a kenéshez
Elkészítés:
  1.  A tejet a cukorral elkeverve melegítsük fel, de ne túl forróra, majd morzsoljuk bele az élesztőt és várjuk meg, amíg habos lesz
  2. Ezután keverjük össze a tojást, az olajjal, a joghurttal és a már kihűlt felfuttatott élesztővel
  3. Majd adjunk hozzá sót és szép lassan keverjük hozzá a lisztet és a tésztát jól dagasszuk meg
  4. Szükség esetén tegyünk még hozzá lisztet, de ne lisztezzük túl!
  5. Letakarva kelesszük kb. 40-60 percig, míg a duplájára nem nő meg
  6. A megkelt tésztát osszuk 8 egyenlő részre és formázzunk kis zsemléket, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben hagyjuk kelni 10 percet
  7. Végül kenjük meg a tojássárgájával és szórjuk meg bőven szezámmaggal
  8. 175 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 percig süssük 165°C-on
 Jó étvágyat!


forrás: http://www.mindmegette.hu/hazi-hamburger-es-hamburgerzsemle.recept    

2013. július 26., péntek

Spanyol Mandulás Sütemény

Spanyol Mandulás Sütemény

Ez a sütemény a következő jelszavakhoz köthető: könnyű, lisztmentes, mandulás, gyors, nagyon finom ;)
A süteményt egyik barátnőmnél ettem először és mivel kellett csinálnom valami olyat, ami nem tartalmaz lisztet és a cukrot kiváltja a nyírfacukor, így rögtön ez jutott eszembe ;D

Hozzávalók:
  • 6 tojás
  • 20 dkg porcukor/ nyírfacukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom és egy narancs reszelt héja
  • 1/2 teáskanál fahéj
  • 20 dkg hámozott, darált mandula
  • porcukor a meghintéshez
  • vaj a formához
  • Ø 26 cm kerek kapcsos forma
Elkészítés:
  1.  Melegítsük elő a sütőt 175 °C-ra és kenjük ki a formát vajjal
  2. Válasszuk szét a tojásokat és verjük fel a fehérjéket egy csipet sóval
  3. A sárgákat keverjük 10-15 percig a porcukorral/nyírfacukorral habosra
  4. Adjuk hozzá a citrom- és a narancshéjat, a vaníliás cukrot és a fahéjat a sárgájához
  5. A felvert fehérjét és a mandulát óvatosan keverjük a tojáskrémhez
  6. Majd öntsük a tésztát a formába és süssük 160 °C-on 30 percig, amíg megsül a közepe is
  7. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral
Jó étvágyat!

forrás: Nagy süteményes könyv, Monika Köhler, Christiane Kührt, Kristiane Müller-Urban, Christa Schmedes, Holló és Társa 2001

2013. július 25., csütörtök

Marhaszelet Pármai Módra

Marhaszelet Pármai Módra

Ezt a fogást Brazíliában ismertük meg, habár Olaszországból származik. Mire ne lenne jó a világ másik felére elutazni?! ;D

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 szelet szép marha felsál
  • zsemlemorzsa
  • 2 tojás
  • paradicsomszósz
  • 100 g parmezán sajt
  • 300 g mozzarella
Elkészítés:
  1. Kloffoljuk ki a hússzeleteket és panírozzuk be őket először a tojásba megmártva, majd a zsemlemorzsában
  2. Forró olajban pirítsuk meg a húst, majd papírtörlőkendőn csöpögtessük le őket
  3. Tegyük a húst egy tepsibe és locsoljuk meg paradicsomszósszal
  4. Majd helyezzünk rá egy rétegben mozzarellát és még egy réteg paradicsomszószt és szórjuk meg parmezánnal
  5. Előmelegített sütőben süssük 190 °C-on 15-20 percig
Tipp:
Tehetünk rá paradicsomot is és tepsis krumplival tálalhatjuk.

Jó étvágyat! 

2013. július 24., szerda

Croquant

Croquant

Micsoda?! Sokaknak ez a kérdés juthat eszébe :D
Nem is tudom itthon lehet-e ilyesmit kapni, de Rio-ban nagyon szeretik és Ádámnak is nagy kedvence, úgyhogy ezért döntöttem úgy hogy ezt meg kell itthon alkotni :)
Szóval tulajdonképpen ez nem más, mint karamellás mandula és dió vagy földimogyoró.



Hozzávalók:
  • 300 g cukor
  • 100 g hámozatlan egész mandula
  • 100 g dió
  • kevés vaj
Elkészítés:
  1. A cukrot 8 evőkanál vízben melegítsük egyfolytában kevergetve, majd forraljuk 150 °C-osra, amíg a cukor mézszínűvé nem válik
  2.  Óvatosan keverjük bele a diót és a mandulát, hogy a karamella mindegyik darabra rátapadjon
  3. A masszát öntsük egy sütőpapírral kibélelt, kivajazott kisebb kerek tepsibe vagy sütőlemezre és hagyjuk kihűlni
  4. Majd deszkán sodrófával törjük össze a kívánt méretű darabokra vagy kést beleütve is szétrepeszthetjük darabjaira.

Jó étvágyat!


forrás: Saját készítésű pralinék & bonbonok, Alexandra kiadó 2012

2013. július 23., kedd

Karamellás Almatorta

Karamellás Almatorta

Ez a torta nagyon esztétikus és egyben sok rajongójára is akadt már ;)

Hozzávalók a tésztához:

  • 20 dkg finomliszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál ecet
  • 1 tojás
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 75 dkg savanykás alma
  • 1 citrom
  • 2 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 evőkanál almalé
Elkészítés:
  1. A lisztet helyezzük egy edénybe, majd adjuk hozzá a feldarabolt vajat, a cukrot, a sót, az ecetet és a felvert tojást és jól gyúrjuk össze
  2. Folpackba csomagolva 30 percig pihentetjük meleg helyen
  3. Mialatt hámozzuk meg az almákat és vágjuk fel vastag cikkekre a magházat eltávolítva, majd csepegtessük rá a citrom levét
  4. A tésztát gyúrjuk át a 30 perc leteltével és nyújtsuk kerek lappá lisztes munkafelületen, ezután fektessük a kivajazott és kilisztezett  formánkba, úgy hogy legalább 2 cm-es pereme legyen és villával szurkáljuk meg a tésztát
  5. A tésztát terítsük be az almával és morzsoljuk rá a 2 dkg vajat
  6. A 200 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük 150 °C-on
  7. Közben a cukrot és az almalevet felhevítjük és karamellás állagúra főzzük  
  8. Kivesszük a sütőből a tésztát és ráöntjük a karamellát, majd 8 percig sütjük 250 °C-on
Jó étvágyat!

forrás: Mester kiadó, Főzzünk könnyedén!

2013. július 22., hétfő

Csokoládés Trüffel

Csokoládés Trüffel

Ezt a bonbont, ha megkóstoljátok nem fogtok többször boltban venni, egyrészt mert rém egyszerű
megcsinálni, másrészt mert nagyon finom ;)

Hozzávalók 35-40 db-hoz:
  • 160 ml tejszín
  • 250 g étcsokoládé (60%-os kakaótartalom)
  • 55 g vaj
  • kakaópor
  • pralinépapír
Elkészítés:
  1. A tejszínt egy lábasban felmelegítjük és megolvasztjuk benne a kockákra tört étcsokoládét és a vajat és jól összekeverjük
  2. A masszát a hűtőbe helyezzük és hagyjuk kihűlni
  3. Amikor teljesen lehűlt jól felkeverjük és nyomózsákba töltjük, amelynek csillagcső vége van
  4. Majd sütőpapírra nyomjunk közepes nagyságú halmokat
  5. A halmokból vizes, hideg kézzel formázzunk golyókat és forgassuk meg őket kakóporban
  6.  Helyezzük a golyókat a pralinépapírba
  7. Hűtőben tároljuk
Tipp:
A masszába narancshéjat reszelve még különlegesebbé tehetjük a bonbont. A bonbonok a hűtőben tárolva 14 napig őrzik meg minőségüket.





Jó étvágyat!

forrás: Saját készítésű pralinék & bonbonok, Alexandra kiadó 2012

2013. július 19., péntek

Túró Fagyi

Túró Fagyi

Azt hiszem, hogy a mangó fagyi után ez lesz eddig a kedvencem ;)

Hozzávalók:
  • 2,5 dl mascarpone
  • 2,5 dl tejföl
  • 15 dkg túró
  • 3 evőkanál citromlé
  • fél citrom reszelt héja
  • 5-6 kanál nyírfacukor
  • pici vanília

Elkészítés:

  1. Minden hozzávalót alaposan keverjetek össze
  2. Öntsük egy nagyobb fedeles dobozba és tegyük a fagyasztóba
  3. A fagyás elején félóránként két-három alkalommal célszerű kivenni és villával átkeverni, hogy megelőzzük a kristályosodást ( a lefagyasztást fagyigépben is végezhetjük)
  4. 5-6 órás fagyás után fogyasztható a fagyi ;D
Tipp:
A tetejére szórhattok reszelt csokit vagy mazsolát.

Jó étvágyat!

 forrás: http://www.mindmegette.hu/turofagyi.recept

2013. július 17., szerda

Panna Cotta

Panna Cotta

Sokan valami misztérikus dologra gondolhattok, ám a két szó jelentése tükörfordításban
egyszerűen, így hangzik: "Főtt Tejszín"
Elmondhatom, hogy nem csak a hangzása egyszerű, hanem a kivitelezése is rém egyszerű :)
Azt javaslom este készítsétek el, hogy legyen ideje másnapra megdermedni ;D

Hozzávalók 4 főre:
  • 500 ml tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 100-130 g porcukor
  • 3 lap zselatin (a zselatin por nem jó!!!)
  • szilikon formák vagy joghurtos dobozok (Cserpes joghurt dobozt használtam, mert van teteje is)
Elkészítése:
  1. Áztassuk be a 3 lap zselatint vízbe egy mély tányérba, hogy ellepje
  2. Egy főzőedénybe öntsük bele a tejszínt és vágjuk be középen a rúd vaníliát, majd tegyük bele a belsejét a tejszínbe és a magát a rudat is
  3. Keverjük bele a tejszínbe a porcukrot is ízlés szerint
  4. Melegítsük fel a tejszínt lassú tűzön, forrónak kell lennie, ám nem forrhat (amennyiben felforrna le kell hűteni meleg és forró közti hőmérsékletűre)
  5. Ezután vegyük ki a rúd vaníliát a tejszínből 
  6. Aztán jól csöpögtessük le a megpuhult zselatin lapokat, majd keverjük el a forró tejszínben
  7. Készítsük elő a joghurtos dobozokat, azaz jól forrázzuk ki és mérjük bele a tejszínt
  8. Helyezzük rá a tetejüket a dobozokra és tegyük be éjszakára vagy legalább 5 órára a hűtőbe
  9. Amikor megdermedtek egy percre helyezzük forró vízbe a dobozt, így kicsúszik a panna cotta a formából
  10. Eperlekvárral, csokiöntettel, karamell szósszal.... tálaljuk!
Jó étvágyat!

forrás: http://ricette.giallozafferano.it/Panna-cotta.html

2013. július 15., hétfő

Korianderes Csirkemell

Korianderes Csirkemell

 Ha valami szokatlanra és egyben különleges ízre vágyunk ezt kötelező kipróbálni!!! ;)
Hozzávalók 5-6 főre:
  • 2 nagy csirkemellfilé
  • bors
  • oregánó
  • koriander
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 2-3 kanál citromlé
Elkészítés:
  1. Mossuk meg, majd vágjuk fel vékony szeletekre a húst
  2. Sózzuk a szeleteket és helyezzük egy tálba, majd nyomjuk rá a fokhagymát és öntsünk rá a
    citromlevet jól összekeverve a hús
  3. Hűtőben hagyjuk pácolódni a húst 1 éjszakára
  4. Másnap egy serpenyőben lassú tűzön kezdjük el sütni a húst miközben mind a két felét borsozzuk, szórjuk meg oregánóval és korianderrel
  5. Lassú tűzön addig süssük, amíg meg nem puhulnak a szeletek és nem lesznek aranybarnák
Tipp:
 A rizs készítését elolvashatjátok korábbi bejegyzésemben.
 
Jó étvágyat!

2013. július 12., péntek

Nyári Vitamin Bomba

Nyári Vitamin Bomba

Azért nyáron illik feltölteni a szervezetet sok-sok vitaminnal ;)

Hozzávalók:

  • 150 g eper
  • 200 g málna
  • 1 dl ananászlé
  • tej
  • ízlés szerint nyírfacukor
Elkészítés:
  1. Mossuk meg az epret és a málnát
  2. Az epret pucoljuk meg
  3. Tegyük az epret és a málnát, az ananász levet a turmixgépbe és adjunk hozzá annyi tejet, amennyi ellepi, majd jól turmixoljuk össze
  4. Kóstoljuk meg és ízlés szerint tegyünk bele cukrot vagy sem. Én nem tettem bele, mert mézédes volt az eper is és a málna is ;)
Ezt sokszor ismételjük legalább nyáron! A gyümölcsök fantázia szerint változtathatók. Brazíliában ittunk narancs-eper levet, hát azt nem felejtjük el egyhamar! Sajnos itthon nem kapható igazi narancs...

A ma legyen a vitaminoké!!!

2013. július 11., csütörtök

  Pesto-s Csirkemell

 Úgy ennék valami könnyű nyárit.... A ti fejetekben is ez jár ebben a nagy melegben?!
Ez a recept sárgarépás rizzsel választ adhat a fenti gondolatra ;)
Hozzávalók 5-6 főre:
  • 2 nagy csirkemellfilé
  • 1 üveg pesto
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 2-3 kanál citromlé
Elkészítés:
  1. Mossuk meg, majd vágjuk fel vékony szeletekre a húst
  2. Sózzuk a szeleteket és helyezzük egy tálba, majd nyomjuk rá a fokhagymát és öntsünk rá a
    citromlevet jól összekeverve a húst (ne vigyük túlzásba a sózást, mert a Pesto is sós meg a fokhagyma is!!!)
  3. Hűtőben hagyjuk pácolódni a húst 1 éjszakára
  4. Másnap kenjük be a csirkemell szeletek mindkét oldalát Pesto-val és helyezzük egy tepsibe őket
  5. Előmelegített sütőben süssük 180 °C-on, amíg meg nem puhulnak a szeletek
Tipp:
 A rizs készítését elolvashatjátok korábbi bejegyzésemben. A répás rizshez, pedig nem kell több, mint lereszelni egy répát és amikor a vizet ráöntöttük a rizsre jól belekeverni abba.

Jó étvágyat!

2013. július 10., szerda

Joghurt készítés otthon

Joghurt

Anyukám kitalálta, hogy mi lenne, ha otthon csinálnánk joghurtot ;D
Több se kellett nekem belevetettem magamat az internetes receptekbe és meg is találtam, ami a joghurt készítéshez kell. A recept pofonegyszerű és nem is kell hozzá semmi különleges csak legalább 18-20 óra és 30-40 °C-os környezet, amelyet mostanság nem nehéz biztosítani :)
A folyamatot elneveztük joghurt klónozásnak :D

Hozzávalók:
  • 1 liter jó minőségű zsíros tej
  • 170-200 dl jó minőségű élőflórás natúr joghurt (Pl: Cserpes)
Elkészítés:
  1. Melegítsük a tejet
  2. Forraljuk a tejet 95 °C-on legalább 15-20 percig
  3. Az elkészült tejet hagyjuk lehűlni
  4. Ha már 35°C körül van a hőmérséklete, keverjük bele alaposan a joghurtot
  5. Fedjük le egy konyharuhával és 35-40 °C-on tartsuk 18-20 óráig
  6. Amikor elkészült a joghurt töltsük bele kisebb üvegekbe és a hűtőben tároljuk
Tipp:
Amennyiben télen próbálkoznánk a joghurt készítéssel termoszban meg lehet oldani a melegen tartást!

Jó étvágyat!

forrás: http://www.foodandwine.hu/2010/08/03/sajat-hazi-joghurt-recept/

2013. július 9., kedd

Vanília Fagyi

Vanília Fagyi

Azt hiszem ezzel a recepttel sikerült olyan vanília fagyit alkotni, amilyet nem sokan ettek ;)

Aki szeretne igazán "ínyenckedni" az ne hagyja ki!!!!

Hozzávalók: 
  • 5 dl habtejszín
  • 4 dl tej
  • 6 nagy tojássárgája (lehetőleg a piacról frissen!)
  • 8-10 dkg nyírfacukor
  • 1 vanília rúd
 Elkészítés:
  1.  A tejet és a tejszínt a vaníliarúd kikapargatott magjaival és az üres vanília rúddal forraljuk fel, majd hagyjuk hűlni.
  2. A tojássárgájákat a nyírfacukorral verjük habosra kézi mixerrel
  3. Az üres vanília rudat halásszuk ki, és a langyosra hűlt tejes-tejszínes keveréket kis adagokban keverjük a tojássárgájás habhoz
  4. Az egészet tegyük vissza a tűzre és mérsékelt lángon, folyamatos kevergetéssel sűrítsük be (Felforralni nem szabad!) Ha kész, hagyjuk kihűlni
  5. A fagyi alapot (fagylaltgép híján) öntsük lezárható műanyag- vagy fémdobozba, majd helyezzük be a mélyhűtőbe, és óránként keverjük át botmixerrel, hogy megakadályozzuk a jégkristályok képződését (illetve összetörjük azokat)
  6. Fogyasztás előtt a sima hűtőbe tegyük át 10 percre, hogy ne legyen kőkemény. Forró vízbe mártott fagyis kanállal formázzunk gombócokat a fagylaltból
Jó étvágyat!

forrás: http://www.nosalty.hu/recept/vaniliafagyi-szolocukorral

2013. július 8., hétfő

Diómorzsás Karamelles Körte Torta

Diómorzsás Karamelles Körte Torta

Ezt a sütit ki kell próbálni!!! Nincs mese ez a süti egyszerűen mennyei ;)
Nem mondom, hogy az elkészítése 5 perc lenne, de megéri!

Hozzávalók:

A karamellizált-vajas körtéhez:
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. sötétbarna nádcukor
  • 2 db lédús, puha körte
A tésztához:
  • 100 g megolvasztott vaj
  • 2 tojás
  • 175 g sötétbarna nádcukor
  • 1 szál vaníliarúd kikapart belseje
  • 200 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1/2 tk. őrölt fahéj
  • 100 ml natúr joghurt
A diómorzsához:
  • 30 g finomliszt
  • 85 g nádcukor
  • 1/2 tk. őrölt fahéj
  • 50 g hideg vaj
  • 5-6 ek. dió
Elkészítés: 
  1.  A karamellizált körtekockák elkészítésével kezdjük: A körtét félbevágjuk, magházát eltávolítjuk, majd közepes, 1.5 centis kockákra daraboljuk. A vajat a cukorral egy teflonserpenyőben felhevítjük, majd amikor elkezd karamellizálódni, a körtefalatokat is beleborítjuk. Megforgatjuk, néhány percig pároljuk, hagyjuk az ízeket összeérni. Félrehúzzuk, kihűtjük.
  2. A diómorzsához a lisztet a fahéjjal és a cukorral elkeverjük, majd a vajdarabkákat hozzáadva, morzsás állagú keveréket készítünk. A diót felaprítjuk, serpenyőben kissé megpörköljük – nem kell sokáig, a sütőben lesz még ideje pirulni. Miután teljesen kihűlt, hozzáadjuk a morzsás keverékhez. Hűtőbe tesszük, míg a tésztát elkészítjük.
  3. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  4. A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliamagokat/vaníliás cukrot. Néhány perc alatt jól kikeverjük.
  5. Külön tálban a lisztet a fahéjjal, a sütőporral és a sóval együtt átszitáljuk.
  6. Felváltva a masszába forgatjuk előbb a száraz hozzávalókat és a joghurtot, majd a karamellizált körtedarabokat, végül sütőpapírral bélelt, 20 centis formába kanalazzuk. Rászórjuk a diómorzsát, és sütőbe toljuk 50-55 percre. 
  7. A formában hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat! Ne hagyd ki!!!


forrás: http://csokipari.hu/2010/09/a-nem-elfeledett-kortes-diomorzsas-suti/

2013. július 5., péntek

Caipirinha

Caipirinha

Egy-egy bulis alkalomra mi mással is koccinthatnánk, mint a brazil Caipirinha koktéllal :)
Egyébként, aki nem szeretne annyit költekezni vagy nincs kedve beszerezni Cachaça-t, az elkészítheti vodkával is, amit Brazíliában Caipirosca-ként ismernek...

Hozzávalók 1 koktélhoz:
  • Cachaça
  • 1 lime
  • 2,5 kiskanál barnacukor
  • 3 db zúzott jégkocka
Elkészítés:
  1. Mosd meg a lime-ot és vágd fel kockákra
  2. Egy nagyobb pohárba nyomd össze a lime-ot
  3. Keverd össze a cukorral
  4. Annyi Cachaça-t tölts bele amennyi leve lesz a lime-nak
  5. Töltsd egy koktélos pohárba a zúzott jégkockára
Tipp:
 Ha a lime levében nem oldódik fel a cukor, akkor kevés vizet tegyetek hozzá.
A legfinomabb Caipirinha-t Ilha Grande-n adják, szóval mindenkinek kötelező ellátogatnia egyszer az életében ;D

2013. július 4., csütörtök

Epres-Joghurtos Fagyi

Epres-Joghurtos Fagyi

A mai nap rám jött a fáradtság, úgyhogy csak most jutottam el odáig, hogy feltegyem a mai receptet, de ne aggódjatok kárpótolni fog titeket mindenért!

Hozzávalók:
  • 350-400 g eper
  • 3 dl tejszín
  • 4 dl natúr joghurt
  • cukor ízlés szerint (én 6-8 kanál nyírfacukrot használtam)
 Elkészítés:
  1.  Keverjük össze az epret a joghurttal, ízlés szerint édesítsük
  2. Verjük fel a tejszínt
  3. Majd óvatosan keverjük az epres joghurtba
  4. Öntsük egy nagyobb fedeles dobozba és tegyük a fagyasztóba
  5. A fagyás elején félóránként két-három alkalommal célszerű kivenni és villával átkeverni, hogy megelőzzük a kristályosodást ( a lefagyasztást fagyigépben is végezhetjük)
  6. 5-6 órás fagyás után fogyasztható a fagyi ;D
Jó étvágyat!

2013. július 3., szerda

Meggyes süti ;)

Hozzávalók:
  • 8 evőkanál liszt
  • 8 evőkanál cukor 
  • 8 db tojás
  • 40 dkg kimagozott meggy
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 marék durvára tört dió 
  • vaj a forma kikenéséhez 
  • csipetnyi só
 Elkészítés:
  1. A tojások részeit külön edényekbe szétválasztjuk: a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk, a sárgákat cukorral habosra keverjük.
  2. A sárgákhoz adagoljuk kanalanként: szitálva a sütőporral elkevert lisztet és nagykanállal a fehérjehabot finom mozdulatokkal és a diót.
  3. A masszát kivajazott sütőformába öntjük, rádobáljuk – egyenletesen eloszlatva – a levétől lecsöpögtetett, magozott meggyet.
  4. 170 °C előmelegített sütőben kb. 35-40 percig aranybarnára sütjük.
  5. Tálalás előtt letakarva picit hűlni, állni hagyjuk, utána szeleteljük.
  6. Porcukorral tálaljuk.
Jó étvágyat!

forrás: http://www.nosalty.hu/recept/nyolctojasos-meggyes-piskota
 

2013. július 1., hétfő

Pizza recept

Pizza könnyen, gyorsan

Anyukámtól tanultam ezt a rém egyszerű pizza receptet.  Annak a híve vagyok, hogy abban tudod hogy mi van, amit magad készítesz el! Ezt a tésztát akár előre is el lehet készíteni és elősütni 10-15 percig, majd lefagyasztani és akkor elhasználni, amikor szükség van rá.

Hozzávalók 1 pizzához:
  • 60 dkg liszt
  • 1/4 élesztő
  • 3-4 kanál olaj
  • kb. 3-5 dl meleg, de nem forró tej
Elkészítés:
  1. Keverjük a lisztbe a sót, az elmorzsolt élesztőt és az olajat
  2. Majd lassanként adjuk hozzá a tejet, amíg nem kapunk egy összeálló tésztát
  3. Szükség esetén adjunk még hozzá kevés lisztet és jól gyúrjuk össze és dagasszuk meg
  4. Pihentessük a tésztát 30 percre
  5. Kiolajozott tepsibe nyújtsuk vékonyra a pizzatésztát kívánt alakúra
  6. Helyezzük rá a paradicsomszószt és a feltéteket, majd a sajtot
  7. Majd 180 °C-ra előmelegített sütőben ízlés szerinti süssük 30-40 percig
Paradicsomszósz:
A paradicsomszószhoz szeleteljünk fel egy hagymát és nyomjunk bele 2 gerezd fokhagymát majd süssük lassú tűzön üvegesre. Adjuk hozzá a paradicsomléhez és ízlés szerint ízesítsük oregánóval, bazsalikommal és sóval.

Jó étvágyat!

Csípős Csirkeszárnyak

Csípős Csirkeszárnyak

Egyszer megemlítettem Ádámnak, hogy létezik a Ráday utcában egy olyan étterem, ahol kiteszik a
dicsőségfalra, amennyiben meg tudja enni a 10 db barbecue-s csípős csirkeszárnyukat. Több se kellett... Mondanom sem kell, hogy a fiúk sírva küzdöttek, miközben én békésen ettem meg a hamburgeremet ;D
Szóval ez a recept innen ered, ám ez inkább a thai jellegű változata és otthon mindenki saját ízlése szerint készítheti el!

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkeszárny
  • 2 db piros chilipaprika / csípős piros paprika
  • piros paprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 lime reszelt héja és kifacsart leve
  • 1/4 teáskanál só
  • 75 ml olívaolaj
  • 2-3 teáskanál barna cukor / méz
Elkészítés:
  1. Előző nap mossuk meg a szárnyakat, pácoljuk be a következő pontban leírt páclével egy éjszakára
  2. A pácléhez mossuk meg a chilipaprikákat és vágjuk fel apróra. Majd keverjük össze 2 összenyomott fokhagymával, a lime levével és lereszelt héjával, az olajjal, a kevés pirospaprikával, a sóval és a cukorral
  3. Előmelegített sütőben 180 °C-on süssük a csirkeszárnyakat ráöntve a páclevet először fólia alatt, amíg meg nem puhulnak, majd aranybarnára a fóliát eltávolítva
Jó étvágyat!

Forrás: Fonyó Ádám